Leírás
Miben más a levendulás testvaj, mint a testápoló?
A víz, sok egyéb tényező mellett, nagymértékben szárítja a bőrt. Ha megborul a bőr védőrétege (például szőrtelenítés, tenzides tusfürdők használata), vagy amúgy is gyengébb (csecsemők, gyerekek bőre, érett bőr) annak tusolás, de főleg fürdés után szükségessé válik a bőr visszazsírozása. A kiszáradt bőr kellemetlenül viszket, berepedezik, rosszabb esetben ekcémás foltok jelentkeznek.
A testvaj olyan, mint egy tömény krém. Pici is elég belőle mivel sokkal hosszabban és mélyebben hidratál, mint a vízzel hígított, folyékony “bolti” testápoló. A Herbsgarden testvajak minden alkotóeleme növényi hatóanyag, mely táplálja és védi a bőrt!
“Az első dolog, ami megfogott benne, az az illata volt. Igazán intenzív tiszta levendula illat árad a tégelyből felnyitás után. Az állaga pedig egy könnyed habos, szinte légies állapotú krém. Mélyen táplálja még a legszárazabb bőrt is. A hatása rendkívüli, hiszen nemcsak a bőrt varázsolja csodásan puhává és bársonyossá, hanem a lelkünket is melengeti és megnyugtatja fantasztikus illatával. Valódi erejét akkor tapasztalhatjuk meg, ha egy nehéz nap után a forró fürdőt követően bekrémezzük vele magunkat és hagyjuk, hogy a levendula kellemes illata átjárja a testünket és lelkünket.” – írja róla Sági Andrea beauty blogger.
A levendula testvaj használata:
A “vaj” kifejezés egyeseknek riasztó lehet, de nem kell félni, a krém gyorsan beszívódik! Használd fürdés vagy tusolás után közvetlenül, a még enyhén nedves bőrre kenve a maximális hatékonyságért. Diónyi mennyiséget oszlass el a tenyeredben, és vékony rétegben kend fel. TIPP: a nyugtató levendulaillat a nyugodt alvást is segíti!
Ez a termék kedvezményes csomagban is kapható, vagy válogass többi levendulás termékünkből is, krém, fürdősó, testolaj, arcpermet, szappan stb.
Száraz bőrre a legjobb megoldás a kíméletes, növényi olajokban gazdag, kecsketejes szappan használata, mely már a tisztítás során ápolja és védi a bőrt.
A hidratáló levendula testvaj összetevői (INCI):
Lavandula angustifolia flower water*, Olea europaea fruit oil*, Butyrospermum parkii butter*, Glyceryl stearate, Glyceryl stearate citrate, Glycerin, Persea gratissima (avocado) oil*, Panthenol, Lavandula angustifolia oil*, Lavandula hybrida oil*, Aqua, Benzyl alcohol, Benzoic acid, Acacia senegal gum, Xanthan gum, Helianthus annuus seed oil, Sorbic acid, Rosmarinus officinalis leaf extract, Linalool**, Geraniol**, Limonene**, Coumarin**
*organikus gazdálkodásból származik, **illóolaj természetes összetevője
Margit –
Idős, nagyon vizhiányos bőrre használom, igazi felüdülés!
mazsg –
Arcomra használom, illata isteni, gyorsan beszívódik és finom puha lesz a bőröm.
Era –
Egyszerűen imádjuk! A Kislányom és Kisfiam keze gyakran kipirosodik a hideg széltől, olyankor minden este bekenjük és imádják. A Kislányom pont ma tett be egy kis tégellyel az iskolatáskájába, mert van, hogy napközben nem vesz fel kesztyűt és olyankor kicsípi a hideg a kezét. Én pedig mindenhova használom, nagyon szuper állaga van, hamar beszívódik és az illata is csúcs! (Megjegyzem: alap az én táskámban is.) 🤗
Zsuzsa –
15 grammot kaptam mintának. Nagyon jó! Télen a körmöm mellett sokszor bereped a bőröm, a krémtől gyorsan begyógyult. Az illata…. igazi levendula!
t.sarolta –
Ez a krém világbajnok a krémek között, amióta kipróbáltam mindig van belőle, minden más krémet ver szerintem. Sheavajas, de nem rakódik rétegben az arcodra, hanem pikk pakk beszívódik, olyan érzés, mintha a száraz bőröm, a jót ivott volna. Én a Levendulás arcápolóval együtt szoktam használni. Ebből meg van egy kis úti krém is nálam mindig. Főleg télen igazi felüdülés a bőrnek.
GZ –
Nagyon puha, selymes érzete van, szőrtelenítés után megnyugtatja a bőrt.
Krisztina M. –
Kellemes, jól kenhető és gyorsan beszívódik, az én bőröm talán egy kicsit zsírosabbat is elbírna még.
Emese Szilágyi –
Anonim –
Márta Dancsóné Vladár –
Nagyon finom, jó érzés a bőrnek
Anonim –
Tímea S. –
Borbála –
Finom illat, kellemes textúra, nagyon szereti a bőröm.
Anonim –
Borbála J. –
Nagyon kellemes illat, textúra és a bőröm imádja.
Anonim –
Réka –
Erika –
Isteni illata van, kicsit zsírosabb, mint a levendulakrém. Nagyon jó bőrtápláló.
Krisztina –
ez az egyik kedvencem
Andrea T. –
Klari Gaspardy –
Az ajandekba kapott kortrlan venusz krem i kivalo rendelni fogok belole
Judit –
Anonim –
Eva –
Krisztina K. –
Először vettem, de nagyon tetszik. Ekcémás kezemet szépen megnyugtatja.
Tünde Jenei –
Borbála J. –
Finoman hidratál, könnyen felszívódik, könnyen kenhető, nagyon kellemes testvaj. És az illata isteni.
Anonim –
Eléggé intenzívnek èrzem az illatát.
Anonim –
Nekem nagyon bevált ez a krém. Az arcomra használom nyugtatja és tényleg pihe-puhává varázsolja a bőrömet.
Tünde Sütöriné –
Ez a legjobb testápoló számomra!
Martina –
Judit M. –
Melánia A. –
Edina Törőcsik –
Szuper selymes a formulája, valóban tartós és intenzíven táplálja a bőröm. Ez a tökéletes testvaj!
Timea V. –
Kitti –
Még csak pár napja használjuk a párommal, de annyira finom intenzív levendula illattal rendelkezik, hogy nem bírom ki, hogy ne szagoljak a tégelybe, amikor a fürdőszobában járok és nem utolsósorban isteni puha tőle még másnap is a bőrünk! 😍
Judit –
Évi Deli –
Ez a levendula testvaj valóságos csoda a börömnek, mert a viszketésem megszünt.