fbpx

Szinte minden termékünk alkotóelemei között megtalálhatóak az úgynevezett virágvizek. Felmerülhet azokban a kérdés, akik nem annyira jártasok a krémek keverésében, összetételeiben, hogy mik is ezek pontosan? Hogyan készülnek? Miért jobbak, a legtöbbször desztillált vízzel készült termékekkel szemben a virágvizet tartalmazó krémek, szérumok? A következőkben erre keressük a választ.

Szakmai berkekben a virágvizeket hidrolátumok-nak nevezik, melyek alapja a gyógy- és aromanövények virága, leveles hajtása, magja vagy kérge. Lényegében vízgőzt áramoltatnak át a növényi részeken, az illóolaj a hő hatására elpárolog és a gőzzel együtt távozik. Ezt csőrendszeren keresztül átvezetik egy hűtőtartályon, ahol lecsapódik, s újra cseppfolyóssá válik. A olaj általában a víz színén lebeg, mert kisebb a fajsúlya, és így az illóolajat külön tudják választani a virágvíztől. Rövidebben: az illóolaj előállításának, vagyis desztillációjának tiszta, aromás melléktermékeként keletkezik, mely azonban még bőven tartalmaz hatóanyagokat.Ennyit a fizikáról!

A virágvizek olyan jótékony terápiás tulajdonságokkal is rendelkezhetnek, amely eltér ugyanazon növény illóolajától, hiszen maga az illóolaj nem tartalmaz vízoldékony hatóanyagokat. Az aromás vizek enyhébbek, mint olaj változataik, így azok, akik az illóolajokat túl erősnek találják, vagy nem használhatják, azok is bátran alkalmazhatják, mint például kisgyermekek, idősek vagy terhes nők.

A virágvizeknek igen széles körű az alkalmazása.

A mediterrán területeken tradicionálisan ezeket az esszenciális vizeket ételek, desszertek, italok fűszerezésére használták . Marokkóban például előszeretettel ízesítették a kávét is narancsvirág vízzel. De nem kell ilyen messzire sem mennünk, hiszen hasonló elven készítünk bodzás limonádét vagy levendulafröccsöt mi is.

Szinte minden termékünkben megtalálható legalább egy cseppnyi virágos kert, a természet szépítő erejével. A Herbsgarden termékek alapja azért aromavíz, mert a benne lévő hatóanyag a késztermék hatását sokszorosan felerősíti egy desztillált vízhez képest. Nemcsak hidratál, de nyugtat, revitalizál, tonizál is, sőt lelkiállapotunkra is jótékonyan hat. 

A bőrápolásban a rózsa, a narancsvirág és a levendula virágvizeket használják előszeretettel, mivel ezeknek az illata kellemes és megszokott. Mi a Herbsgarden-nél olyan hidrolátumokkal is dolgozunk, melyek illata nem feltétlen kellemes, de gyógyhatása jelentős. Ilyen például a kék kamilla, vagy orvosi kamilla hidrolátuma, mely a parfümhöz szokott orrnak kissé fanyar lehet, vagy az olasz szalmagyopár hidrolátum, amely bár szalmás, édeskés illatú a nagykönyv szerint, laikus orr inkább dohosnak mondaná.

Damaszkuszi Rózsavíz

A rózsavíz kétségtelenül a szépség mágikus vize, mely rendkívül sokoldalú. Akár olajos, száraz, akár kombinált bőrről van szó, a rózsavíz tökéletes választás a napi szépségápolásban. A rózsavíz használata a korai ókori egyiptomi időkre nyúlik vissza, hiszen már Kleopátra is használta napi bőrápolási rutinja során.

Miért olyan különleges a rózsavíz? 

  • A rózsavíz antioxidánsokban gazdag, így segít megerősíteni a bőrsejteket és megújítani a bőrszöveteket.
  • Anti-aging hatású
  • Megfékezi a pattanásokat.
  • Segít a bőr irritáltságának enyhítésében.
  • Enyhe afrodiziákum.

Előszeretettel teszik a rózsavizet ételekbe, desszertekbe, italokba is. Érdekesség, hogy 3 tonna (!!) sziromra van szükség kb. 1 liter rózsaolajhoz, ami elengedhetetlen elem a rózsavíz előállításához.

Damaszkuszi rózsavizet sok termékünk tartalmaz: Kortalan Vénusz Anti-aging krém, Hialuron szérumIdőtlen szépség krém,

Narancsvirág víz 

Széles körben használják kozmetikumokban, az aromaterápiában, sőt a főzésben is a narancsvirág vizet. De milyen jótékony hatásai is vannak?

  • Tonizálja a bőrt
  • Bársonyossá és puhává teszi
  • Enyhíti a bőrpírt
  • Nyugtató és feszültségoldó hatású
  • Elősegíti a pihentető alvást

A narancsvirág víz nem csak külsőleg, hanem belsőleg is előnyös a szervezetnek. Fogyasztva jótékony hatással van a hasfájásra, puffadásra, gyomorproblémákra. Meghökkentő, de ennek a citrusos víznek az előállításához a narancsfa icipici, fehér virágait kézzel szüretelik le.

Narancsvirág vizet tartalmazó termékek: Éjszakai regeneráló krém,  Anti-aging szérum,

Levendula virágvíz

Mindenki által ismert illat, mely van, akit a nagymamájára, másokat a Balaton felvidék lankás mezőire emlékezetet. Sokan imádják illatát egyszerűségéért és nyugtató hatásáért. Számos jótékony hatást tudhat a magáénak:

  • Gyulladásgátló
  • Javítja a vérkeringést a bőrben
  • Jótékony hatással van az ekcémás bőrre
  • Összehúzza a pórusokat
  • Napégés után hűsít, regenerál

A termékeinkhez felhasznált levendulavíz és levendulaolaj a Dörgicsei Levendula Major többhektáros, bio ültetvényéről származik, a Levendárium 100% tisztaságú illóolajból készült termékei – testápoló és masszázsolaj, arc és testpermet, fürdősó, illóolaj – a webshopban is megrendelhetők. A Major látogatható is, júniusban, virágzás idején felejthetetlen élményt nyújt a végtelen levendulamezők látványával és illatával.

Levendula termékcsaládunk: Levendulás testvaj, Levendulás dezodor, Bőrvédő levendulakrém, Kecsketejes levendula szappan,

Mi van még 100% természetes termékeinkben? Növényi olajok, növényi kivonatok, vitaminok, illóolajok … de erről majd legközelebb 🙂

Mi imádjuk a levendulát –  szeretnéd tudni, mi mindenre használható még? 

A hatóanyagok szinergiája miatt termékeinket érdemes csomagban kipróbálni – kínálatunkat nézd meg itt!

A cikk szerzői: Sebők Beatrix és Kiss Viktória

Ajándék 1000Ft-os kupon!

Iratkozz fel hírlevelünkre friss hírekért és kedvezményes ajándékokért!

A feliratkozás megerősítéséhez szükséges e-mailt elküldtük. A megerősítést követően ajándékba küldjön az 1000Ft-os kuponod! Köszönjük a bizalmat!