fbpx

A cikk szerzője: Kovács Nóra megjelent a chic-and-charm.hu oldalon.

A gyógynövényekben az a legjobb, hogy a természet alkotta csodákban nem lehet csalódni. pontosan azt nyújtják, amit nagyanyáink idején, ám a technológia fejlődésének köszönhetően minden korábbinál hatékonyabb termékek állíthatók elő belőlük.

Egykor több ezer gyógynövényt tudtak őseink megkülönböztetni, egyiptomi feljegyzések szerint több mint 800 különböző gyógymóddal. A modern tudománynak köszönhetően ma már megkülönböztetünk termesztett és vadontermő gyógynövényeket. Előbbieket tudatosan állítják az egészség szolgálatába, de természetesen az utóbbiak jelentőségét sem szabad alábecsülni. Magyarországon 1915-ben alapították meg azt a Gyógynövénykísérleti Állomást, amely később Gyógynövénykutató Intézet néven, a Herbária Központtal együtt terelte hivatalos keretek közé a gyógynövények gyűjtését és termesztését.

Herbsgarden_ChicAndCharm

Mik Is Azok A Gyógynövények?

Azokat a növényeket nevezzük gyógynövényeknek, amelyek valamely részét a bennük levő hatóanyagok miatt a hagyományok vagy a korábbi feljegyzések alapján gyógyászati célokra használtak, vagy használnak. Ma már egy picit szűkítjük ezt a listát: azokat a növényeket tekintjük gyógynövényeknek, amelyek felhasználását hivatalos források engedélyezik.

Tudtad? Magyarország Gyógynövény Nagyhatalom!

Hazánk, több mint 330 fajta gyógynövénnyel nem csupán Európában, hanem világviszonylatban is gyógynövény-termesztési nagyhatalomnak számít. És persze az is jó hír, hogy ezeket a remek gyógynövényeket nem csupán az egészség, hanem a szépség megőrzése érdekében is be lehet vetni. Persze nem mindegy, hogy hogyan!

Herbsgarden_ChicAndCharm

Herbsgarden – Szépségmegőrzés A Gyógynövények Erejével

Herbsgarden nemrég lépett be a magyar kozmetikai piacra, hogy valódi szakértelemmel, igényes minőséget képviselve, magas hatóanyagtartalmú, bio natúrkozmetikai termékekkel bővítse a kínálatot, és segítse a szépülésünket. Bothava Tímea, a Herbsgarden vezető termékfejlesztője – aki hosszú évekig dolgozott a Herbáriánál, majd természetgyógyászati és aromaterápiai tanulmányainak befejezése után natúrkozmetikumokkal foglalkozott, és házi kozmetikum-készítést is oktatott – így nyilatkozott a márkáról: „Szenvedélyemmé vált, hogy folyamatosan kutatom és tesztelem a nemzetközi kozmetikai piacon megjelenő hatóanyag-innovációkat. Amúgy most is tanulok, bővítem a toxikológiával kapcsolatos ismereteimet és belevágtam a parfümkészítésbe is. Fő tevékenységemként azonban egyedi, prémium natúrkozmetikumokat alkotok, és a legsikeresebb receptjeimből alakítottuk ki a Herbsgarden termékskáláját.”

Teszteltem, Bevált!

Néhány terméküket én is próbáltam, nagyon tetszettek! Már az első használat során megfogott az a friss virág és növényillat, ami krémeket jellemezte. Nem tolakodó, de egyértelműen tudtomra adta, hogy egy olyan készítménnyel van dolgom, amelyet a benne rejlő gyógynövény hatóanyagok határoznak meg. Textúráját tekintve nagyon kellemes élmény, felvitel után könnyen felszívódnak.

Herbsgarden anti aging csomag

Herbsgarden nappali hidratáló krémet – amit nedvességmegőrző, hidratáló és sejtmegújító tulajdonságok jellemeznek – leginkább rózsás illata határozza meg. Kellemes, könnyed textúráját a bőröm pillanatok alatt felszívta, nem hagyott ragacsos érzetet. A bőröm mintha fellélegzett volna. Nagyon tetszik, hogy mind ennek a terméknek, mint az éjszakai változatának a tégelye egy vákuum tetővel van lezárva, amit pumpálva lehet használni. Azon túl, hogy kis mennyiséget adagol ki, biztosítja azt is, hogy a krém ne jusson oxigénhez, ne kerüljenek bele baktériumok, ne szennyeződjön.

Az éjszakai változata egy testesebb, zsírosabb krém, de nem olyan, amitől elnehezedik a bőr, és azt éreznéd, megfullad, hanem az a fajta, amit érzel, hogy gazdagabban táplálja, mégsem okoz kellemetlen érzetet. Virágos illata a mezei virágok fuvallatát hozza el, és mint megtudtam, csupa fantasztikus olaj található benne: argánolaj, ligetszépeolaj, gránátalma-mag olaj és vadrózsaolaj gondoskodik a szépülésemről.

A harmadik termék, amit kipróbáltam egy szérum volt, még pedig egy Anti-Aging Aqua szérum. Már a csomagolása is nagyon tetszett! A cuki hasas üvegből pedig egy nagyon könnyed, ám intenzív illatú szérum bukkant elő. A hialuronsavat és természetes növényi kivonatokat tartalmazó szérum intenzíven hidratálja, táplálja és kisimítja a fáradt arcbőrömet. Fantasztikus hatóanyagokat tartalmaz, találhatunk benne bio gránátalmamag olajat, bio búzacsíra extraktumot, bio zöldtea kivonatot, bio argánolajat, bio jázminvizet, bio damaszkuszi rózsavizet.

Herbsgarden_ChicAndCharm

Jöjjön Néhány Pozitívum A Márka Mellett:

  • Hazai forrásból érkezik számos összetevő, mint pl. a hévízi iszap, a levendula, a kamilla, a zsálya, a menta, vagy az izsóp
  • A termékek fő alkotóelemét jelentő növényi olajok – a szappanok kivételével – mind hideg sajtolással készülnek
  • A Herbsgarden laboratóriumában tökéletes minőségbiztosítás mellett jelenleg több mint 100 növénnyel dolgoznak.
  • A termékek szintetikus szerek felhasználása nélkül készülnek, így minőségüket nem korlátlan ideig őrzik meg, viszont cserébe felszívódásukkal hosszú távon erősítik a bőrszerkezetet, egészséges ragyogást és fiatalos rugalmasságot biztosítva.
  • Semmilyen állatkísérlet nem történik a termékfejlesztés során.
  • 30 napos visszavásárlási garancia is bizonyítja, hogy a csapat hisz a márkájában és annak magas minőségében.

 

Érdekel az egészséges szépség? Tudj meg többet a Herbsgardenről

Akciós csomagajánlatainkatcs! A csomagokban a hatóanyagok egymásra épülnek, egymást erősítik.

Ajándék 1000Ft-os kupon!

Iratkozz fel hírlevelünkre friss hírekért és kedvezményes ajándékokért!

A feliratkozás megerősítéséhez szükséges e-mailt elküldtük. A megerősítést követően ajándékba küldjön az 1000Ft-os kuponod! Köszönjük a bizalmat!